Túlélési Tippek Nárcisztikusok Áldozatainak

Borderline vagy nárcisztikus? Diagnózist csak klinikai szakpszichológus állíthat fel pszichodiagnosztikai tesztek és/vagy 5-10 alkalmas terápiás keretek között történő exploráció alapján. Ugyanakkor van az a helyzet, ahol muszáj belőni nagyjából, miről lehet szó, hogy meg lehessen találni a megoldást. Már csak azért is, mert a borderline menthető, a nárcisztikus nem. És egészen más bánásmódot igényelnek. Az elkülönítés azért is nehéz, mert  25-37%-os komorbiditásról beszélhetünk, tehát a borderline-ok jó negyede nárcisztikus is és fordítva. Minden borderline-nak vannak nárcisztikus tulajdonságai (bár ettől nem biztos, hogy nárcisztikus), és sok nárcisztikusra jellemzőek a borderline-ok érzelemszabályozási és indulatkezelési problémái. A két zavar között mégis minőségi különbségek vannak. A borderline olyan, mint egy kétségbeesett gyermek. A nárcisztikus olyan, mint egy elkényeztetett gyermek. A borderline nagyon szeretne szeretni, csak nem jól tud. A nárcisztikus

"Ahogy telik az idő egyre inkább rájövök, hogy nem akarok drámát, konfliktust vagy stresszt magam körül. Kellemes otthonban, finom ételekkel ellátva, boldog emberek körében szeretnék lenni." Van, amikor az hajt előre, hogy mit NEM akarunk magunk körül. Nem akarunk szenvedni, oké. De ez önmagában nem lesz elég, mert úgy is lehet nem akarni, hogy bántsanak, hogy bekucorodok a sarokba, magam elég tartom a kezemet és próbálom kibírni, amíg ütnek. A minőségi változáshoz elengedhetetlen az idézet második mondata. Tudni, hogy mi akarsz. Mert akkor kijössz a sarokból és elkezdesz affelé menni, amit célul kitűztél magad elé. Nem fogod tudni abbahagyni a szorongáskeltő gondolataidat, amíg nem tudod tervekkel, reménnyel, jó érzésekkel helyettesíteni. Nem fogsz tudni más társra, más barátoka szert tenni, amíg nem körvonalazódik benned egy másfajta emberi viszonyulás képe. Mert otthagyni, amiben eddig voltunk, légüres térbe lök bennünket és ha nem látjuk magunk előtt, hogy m

"Nincs mindig szükség tervre. Néha elég lélegezni, bízni, elengedni, és megvárni, mi történik." A nárcisztikusok kaotikus és kiszámíthatatlan, zavaros és követhetetlen világában kétségbeesetten próbálunk tervekbe, listákba, naptárakba, „megállapodtunk”-okba kapaszkodni. Hogy aztán hiábavalóságukat tapasztalva még mélyebbre süllyedjünk a saját tehetetlenségünk mocsarába. Nekem megváltás volt egyszer csak elengedni a görcsös igyekezetet, hogy megoldjam a dolgokat. Feladtam. És ezzel oldottam meg a dolgokat. Mert az égieknek adtam fel. Rájuk bíztam. Elkezdtem csak várni és figyelni. Nem proaktívan elébe menni a dolgoknak és mindent előre elrendezni, hogy hátha egyszer nem következne be a katasztrófa. Mindig csak a legszükségesebb lépést tettem meg. Kiszámoltam, mikor van az utolsó pillanat, amikor nekem kell lépni és még akkor is biztonsággal kontrolláltam a dolgokat (tehát véletlenül sem sodródtam!), de addig is esélyt adtam a sorsnak, hogy helyettem intézkedjen és ne é

Hiába jópofa, lehengerlő egy társ, ha igazából nem jóindulatú és nagylelkű. A „szeretetük” igazából nem más, mint birtoklási vágy, hogy hatalmuk lehessen fölöttünk. Ez magyarázza, hogy bizony nem örülnek annak, ha ki akarunk lépni a kapcsolatból. Alapvető kontrolligényüket fosztjuk meg a kielégüléstől, elvesszük tőlük kielégülésük forrását, hogy valaki rájuk figyel, velük foglalkozik, értük van és létezik. A nárcisztikus nem létezik, csak ha valaki tükrözi őt. Naná, hogy nem akar megsemmisülni. Ezért hát inkább él a megsemmisítő harag és bosszú, fenyegetés és halálos léprecsalás eszközeivel, csak hogy visszacsalogassa a legyet a hálóba. A nárcisztikus minden erőfeszítése arra irányul, hogy fenntarthassa saját idealizált énképét. A cél szentesíti az eszközt: semmi és senki nem érdekli, gátlástalanul arra használ másokat, hogy ezt a képet jelezzék neki vissza. Ha kell, kényszeríti őket erre, vagy zsarolással, büntetéssel, manipulációval éri el, hogy azt kapja, amit akar. Aki nem haj

Alapszabályok, ha nárcisztikussal kell bánnod: 1. Ismerd meg a jelenséget, hogy kiszámíthasd a játékszabályokat. Ez egy másik társasjáték ugyanis, mint amit te a normális emberi íratlan törvények és normák betartásával játszanál. A játszma lényege, hogy mindig ő nyer és ebben nincs fair play. 2. Ne konfrontálj: ne szembesítsd a hibáival és hogy mit csinál rosszul. Nem kijavítani fogja a viselkedését, hanem magadra zúdítod a hírhedt nárcisztikus haragot, ami a düh legpusztítóbb formája. 3. Húzz határokat és próbáld betartatni a szabályokat. „Ha te így beszélsz velem, akkor…” Vigyázz rá, hogy ne fenyegető legyen a hangnem, hanem a viselkedése következményeiről szóljon, amit röviden, egyszerűen megfogalmazol. Próbáld mindig a gyakorlati megoldás felé terelni a kommunikációt, ami az érzelmi manpipuláció esetében jobb, ha írásban történik. 4. A nárcisztikusnak is vannak gyenge pontjai, ő legalább annyira a te függőd, mint te az ő foglya. Ha ezt tudod, nem félsz annyira az „

Miért vesszük magunkra? Miért nehéz határt szabni a követelőzésnek? Miért engedjük be a másik negatív érzéseit?  Miért vagyunk védtelenek a másik haragjával szemben? Mert nem tudunk elhatárolódni. Mert az nem is olyan könnyű. Lássuk, hol,bukunk el annak a határnak a meghúzásában, hogy mivel van dolgom és mivel nem, hol kezdődik a másik és meddig tartok én. Miért nehéz határt szabni? A leggyakoribb okok: 1.            Félelem az elhagyatástól, a szeretet elvesztésétől Igent mondasz, és utána bosszankodsz ezen? Ez tipikus mártír-működés, mert csak azért bólintottál rá, hogy szeressenek. Nem tudsz nem-et mondani, mert úgy éreznéd, magadra maradsz. 2.            Félelem a másik haragjától. Korábbi sérülések és gyenge énhatárok miatt nem bírod ki, hogy a másik haragszik rád. 3.            Félelem a magányosságtól Sokan azért teljesítik mások kívánságait, mert azt remélik, ezzel megvásárolhatják a szeretetüket és véget vethetnek a magányuknak. 4.   

"Nem maradok csendben csak azért, hogy neked ne kelljen kényelmetlenül érezned magad." A nárcisztikusoknak kétféle áldozata van: a passzív alárendelődő és a dühös lázadó. Bár gyakran tanácsolom, hogy maradj csendben és feltűnés nélkül oldalogj el, azért állok bele ebbe a véleményembe annyira, mert én az utóbbi csoportba tartoztam mindig is. Úgyhogy első kézből tudom, milyen nekirohanni a falnak és összetörve visszapattanni róla - értelmetlenül, eredménytelenül. Ugyanakkor van, amikor ki kell állnunk az igazunkért, mert ez másokat is véd. És amikor az áldozatok túlélőkké válnak, akik felismerik, miért hitték azt, hogy tehetetlenek és gyengék, már nem lesznek megfélemlíthetőek és tudják, mikor kell mégis konfrontálódni. Mert az a helyes, akkor is, ha az a másiknak nem tetszik. Az abúzus elhallgatása nem egyenlő a "nem öntök olajat a tűzre" visszabeszélés mellőzésével egy meddő vitában. Tudjuk, a hallgatás bűn, ha az elkövetőt védi. A hal

A két interjúalany  - egy nárcisztikus áldozat és egy frissen megjelentetett könyv pszichiáter szerzője - hiteles, minden szavuk a helyén van. Megérlelt, kiforrott tudás és tapasztalat van mögötte. Lényegretörő és hasznos. Ha van 20 perced, hallgasd meg a Lánchíd Rádióban elhangzott beszélgetést  itt  . :)

Olyan önmagára fordított túlzott mértékű figyelem, amely másokra nézve káros, hátrányos következményekkel jár. Az nem baj, ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben. Amitől ez patológiásnak számít az az, hogy mindenáron, akár a másik kárára akarjuk jónak magunkat megélni. Semmi nem számít, csak hogy mi jöjjünk ki jól szituációkból és ennek során senkire és semmire nem vagyunk tekintettel. A bejegyzés alapjául szolgáló cikk szerzője azért tartja világméretű járványnak a nárcizmust, mert olyan kultúrában élünk, ahol a személyes érzelmi hitelesség nem érték. Nem tanuljuk meg, hogy kell az érzelmeinkkel bánni. Egy ilyen közegben nevelődve a nárcisztikus személy gyengeségnek tartja az érzelmek megélését és fél az érzelmei feletti kontroll elvesztésétől. A valódi énjét, az érzéseit megtagadja, és egy álszemélyiséget hoz létre, így minden cselekedete és megnyilvánulása is művi, azaz nem természetes, patológiás lesz. Mindenki nárcisztikussá válhat, ha elszakad saját belső békéjétől,

A lenti cikket viszonylag pontosan adtam vissza és igyekeztem "csak" fordítani, mert ez a "tankönyvi" leírása annak, hogyan kellene határt húzni. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez így sterilen nem nagy segítség azoknak, akik rendszeresen nárcisztikus abúzus áldozatai. Miért is? Mert az alárendelődésre trenírozott áldozatok nem azt nem tudják, hogyan kell határt húzni, hanem azt a jogot nem tudják megélni, hogy a határaik az övéik és nem önzés azokat képviselni. Ha végiggondolod, hol akadsz el abban, hogy megvalósítsd azt, ami az igazi  megoldás lenne a nárcisztikusokkal szemben, máris sokat tettél az önvédelmed érdekében. Ilyen értelemben tartom hasznosnak a cikket, viszonyítási alapként, hogy egy ideális világban ideális önvédelmi képességekkel hogy is működne ez. Akkor a cikk : Egészséges határok kialakítása A határaid azt jelentik, hogy neked mi a jó. Hallgass a megérzéseidre, függetlenül attól, ki mit mond. Ha valami rossz érzéseket vált ki belől

Ígérget, hangzatosat és csábítót – csak nem tartja be. Mert valami mindig közbejön. Persze valami olyan, ami rajta kívül áll, és te tök megértő vagy persze. Behívják műtőbe, hja, hát ilyen a munkája. Behívatta a főnök. Elhúzódott a tárgyalás. A gyerek meccse. A bírósági tárgyalás. Milyen ember lennél te, ha ezért haragudnál rá. Hogy kínnal-keservvel passzoltad el a gyereket arra az egy órára? Hogy lett volna más dolgod is? Hogy rendet raktál? Hogy lemondtál egy másik találkozót ezért? Az nem érdekes. Vársz, tűrsz. Lebegteted a   libidódat is, mert – ne kerteljünk – erre van kihegyezve a kettőtök kapcsolata. Néha az a benyomásod, direkt csinálja: Felemel, virtuálisan felhergel – aztán leejt. Jó magasról jó mélyre. Játszik, mint cica az egérrel. Ő élvezi ezt, hogy zsinóron rángat, akkor vesz elő, amikor akar, és ehhez készenlétben, izzásban tart – de ő kényelmesen csinálja. Csak ha belefér egyéb, nálad sokkal fontosabb bokros teendői közzé. Ha kedve van. Nem tartozik elszámolnival

A családtagokkal való kapcsolat megszakítása nagyon nagy lelkiismeretfurdalással jár. Campbell az alább esetekben mégis javasolja: 1. Ha a kapcsolatban bántalmazás zajlik, manipulációra épül, ha állandóan szorongsz, hogy hogy sül el valami. 2. Ha minden kapcsolatfelvétel negatív: kikészít, leszív, azt érezteti veled, hogy nem vagy elég, nem tettél eleget. 3. Ha a kapcsolat olyan sok stresszel jár, hogy az kihat az életed egyéb területeire, pl. munkára. Ha állandóan védekezel,   magyarázkodsz, és másokkal semmi másról nem tudsz beszélni, csak a mérgező családtagoddal való kapcsolatod cikruszairól. 4. Ha a kapcsolat egyoldalú és csak a másik emberről szól, neked soha nem jut tér, idő, a te szükségleteid nem fontosak. 5. Ha kiderül, hogy a másik pletykál rólad, ellened hangolja a külvilágot. 6. Ha a kapcsolat csak pénzkéréséről szól. 7. Ha a másik az őrületbe kerget azzal, hogy nem szól hozzád, játszmázik, hibáztat mindenért. Tehát. Nagyon fáj elengedni a tökéletes család