Túlélési Tippek Nárcisztikusok Áldozatainak

Bár a diagnosztikai rendszerekben a szorongásos zavarok a poszttraumás stresszzavaroktól eltérő kategóriát képeznek, gyakran tapasztalható, hogy a traumatizált emberek szorongástól szenvednek. A félelem és szorongás eredetileg adaptív érzések, a túlélést segítik a veszély érzékelésével és a harcra, menekülésre készítéssel vagy ezen lehetőségek hiányában a megdermedéssel vagy a helyzetből való pszichológiai kilépéssel (disszociációval). A félelem valóságos vagy képzelt, de jelenlegi fenyegetettségre adott érzelmi válasz, míg a szorongás a jövőre vonatkozó veszélyre hívja fel a figyelmet. (DSM V) A nárcisztikus abúzus jellemzője a kiszámíthatatlanság, így a nyílt vagy rejtett bántalmazásnak kitett személy folyamatos készenlétben áll, azaz örökösen felhúzott állapotban kell tartania az érzékeit, hogy felkészülve érje a jövőbeni támadás. Ez érthető módon megágyaz egy olyan szorongásos hajlamnak, melynek variációi attól függnek, hogy az adott személy számára milyen viselkedés jelent v

Nárcisztikus kultúránkat nem csak a magamutogatás és az arrogancia , hanem az engesztelhetetlen szigorúság és a tökéletesség teljesíthetetlen elvárása is jellemzi. Egyfajta legitimációja van így a maximalizmust kimaxolni tűnő kritikus attitűdnek, ami a hatékonyság és teljesítmény társadalmi igényét kiszolgálni tűnő bújtatott bántalmazás. Sztereotípiáinkban a kemény főnököt tartjuk jó vezetőnek, de ezt a tévhiedelmet karácsonyi könyvélményem, Charles Duhigg: Okosabban, gyorsabban, jobban (HVG Kiadó, Budapest, 2017) is megdöntötte. Számos társadalomtudományi vizsgálatot, valós üzleti életben szerzett tapasztalatot felvonultat a szerző annak hiteles igazolására, hogy munkahelyi környezetben azok a teamek dolgoznak eredményesen, ahol a csapattagok egyenrangúak és a légkört a pszichológiai biztonság jellemzi, azaz hibázás esetén nem kell retorzióra számítani. A Google híres arról, mennyire nagy erőforrásokat biztosít a jó munkahelyi klíma biztosítására és az ő vizsgálataik is megerősí

30 évnyi párkapcsolati kudarc, elcseszett szexuális élet és csillagos magány, illetve 25 évnyi - sötétben tapogatózó, így majdnemhogy hiábavaló - terápiás próbálkozás után 2 éve jutottam el odáig, hogy egy terapeuta visszajelezte nekem a gyermekkori molesztálásom jelentőségét. Ennyi év önismeret és egy pszichológusdiploma után meglepő lehet, ha azt mondom, a traumafeldolgozásnak ott kellett kezdődnie, hogy engem kellett meggyőzni arról, hogy ez abúzus volt. Pedig ennek óriási jelentősége volt, ugyanis a történet egyik megbetegítő aspektusa éppen az volt, hogy a dolgok másképp lettek eladva, mint ahogy az valójában volt. Így gyógyulásom következő stációjaként oknyomozó újságíróként vagy detektívként próbáltam kideríteni, mi történt. Feltúrtam a gyerekkori naplómat, szemtanúkat kerestem fel, és kiadtam a történetet a kezemből egy független újságírónak, hogy mások - immáron felnőtt - szemüvegén keresztül láthassak rá arra, vajon mi történhetett velem. Az igazság kiderítése szükséges