A szeretet a létező legnemesebb, legtisztább érzelmi energia a maga eredeti, feltétel nélküli formájában. Hogy idealisztikus maszlagnak, vagy ami még rosszabb, megvetendő gyengeségnek tűnik, az gyarló emberi természetünknek, azaz - az én olvasatomban – traumatizáltságunknak köszönhető. Tegye fel a kezét, akinek még nem fájt, hogy szeretne, de hiába. Vagy szeretne szeretve lenni, de közönyös és/vagy nyíltan elutasító tekintetek veszik körbe. Ezekre az élményekre bárhol szert tehetünk – újszülöttkorunkban elválasztva anyánktól, a csecsemősnővér rideg mozdulatai során, a dackorszakban szüleink dühös pillantásaival kísérve, iskoláskorunkban, ahol a kitűnő bizonyítvány alap, de „mi ez a rendetlenség a szobádban”, viszonzatlan szerelmekben, elhidegült házasságokban … azaz minden olyan helyzetben, ahol az az alapvető bizalmi beállítódásunk az élethez, hogy szerethetőek, elfogadhatóak és értékesek vagyunk és az emberek veszik a fáradtságot, hogy ezt visszatükrözzék, csorbát szenved. ...
A nárcisztikusok által elkövetett - sokszor rejtett, csak verbálisan és érzelmileg megnyilvánuló - abúzus sokszor nagyobb rombolást végez, mint a nyílt fizikai erőszak. A tünetek felismerésében és az áldozattal való együttérzés kifejezésében segít ez az oldal. Létrehozásának célja az is volt, hogy az angolul bőségesen rendelkezésre álló szakirodalom magyarul is rendelkezésre álljon.