Sorra bomlanak ki szexuális molesztálásokkal kapcsolatos történetek és bár én eddig mélyen hallgattam, kezd bennem gyűlni valami nyilvánosságrahozási szükséglet. Azért nem tettem meg ezt eddig – bár nyílt volna rá méltó alkalom -, mert az akkori pszichológusom óva intett tőle: szerinte illúzió elvárnom, hogy az önfeltárás megváltást hozzon. Ezen attitűdjével a traumákkal való megküzdés leggyakoribb maladaptív módját, a téma elutasítását, a tudattalanba való visszaszuszakolását támogatta. A segítő szakembereknek is megvannak a saját vakfoltjaik és nem tudnak segíteni átdolgozni olyasmit, ami bennük sincs rendbe téve. Vagy elméletileg is leragadnak a szakirodalomban Freudnál, aki –feltehetően környezeti nyomásra - visszavonta állítását, miszerint rendkívül gyakori a gyermekek szexuális molesztálása, sokszor épp vérrokonok által. Ahogy manapság is, Freud idején is működött a bántalmazó védelmét szolgáló „ó, te nem vagy normális, csak képzelődsz”-mentalitás, és sajnos az, hogy a terápi
A nárcisztikusok által elkövetett - sokszor rejtett, csak verbálisan és érzelmileg megnyilvánuló - abúzus sokszor nagyobb rombolást végez, mint a nyílt fizikai erőszak. A tünetek felismerésében és az áldozattal való együttérzés kifejezésében segít ez az oldal. Létrehozásának célja az is volt, hogy az angolul bőségesen rendelkezésre álló szakirodalom magyarul is rendelkezésre álljon.