Miért kötődünk a bántalmazóhoz?
Akármilyen furcsa, ez van: nehéz szabadulni. Mindannyian
tapasztaljuk, mennyire nehéz elengedi azt, aki bánt minket.
Patológiás, de nem a mi patológiánk miatt. Ez egy visszaélés
azzal, hogy bajban vagyunk és egy erős, hatalmas személy védelmezésére vágyunk.
Ja, hogy a bajt épp az okozza, akitől egyben a megmentésre is számítunk? Hja
igen, ez beteg.
Az egész gyerekkorban kezdődik, amikor a bántalmazott gyerek
kénytelen továbbra is a róla gondoskodó felnőtt közelében maradni, mert nincs
hová mennie a nagy, veszélyes világban. Ez egy biológiai kód. A túszul ejtett
rabok olyan traumát szenvednek el, hogy beindul egy szinte automatikus
folyamat: visszacsúsznak egy gyermekien kiszolgáltatott állapotba, és épp a
túszejtő az a hatalommal rendelkező személy, akin az életük múlik, tehát perverz
módon hozzá fognak kötődni. Ez a Stockholm-szindróma.
4 tényező együttes jelenléte elég a kialakulásához és
nárcisztikus bántalmazás esetén is életbe lép:
1. Az áldozat léte fenyegetettségnek van kitéve, és ezt a
veszélyt a bántalmazó hozza létre. Az áldozat azt hiszi, a másik ártani fog
neki, ha nem engedelmeskedik. (Nárcisztikus kapcsolati verzió: az áldozat boldogsága a tét, azaz az az idllúzió, hogy a kapcsolat boldog lehetne és ez csak a bántalmazón múlik: ő teheti boldoggá és ő veszélyezteti ezt a boldogságot egyszerre.)
2. Az áldozat felé tesz néhány kedves gesztust a bántalmazó.
3. Az áldozat el van szigetelve minden más szemlélettől,
csak a bántalmazó véleménye és nézőpontja érvényesül.
4. Az áldozat úgy érzi, hogy nem menekülhet.
Ez a mechanizmus a túlélést szolgálja! Nem elítélendő!
Az áldozatnak ugyanakkor nagyon fontos ezt megértenie, mert
azt hiszi, szeretetből marad a nárcisztikus mellett. Sajnos nem. Egy torz és
beteg önvédelmi mechanizmus miatt, amelyet meglovagol az, akinek ehhez érdeke
fűződik.
Traumás kötődésnek hívjuk azt a jelenséget, ahol
kiszámíthatatlanul kapsz némi jót folyamatos fenyegetettség mellett. A pszichológiában
„random” megerősítésnek hívott jelenség (az elérni kívánt viselkedésért
kiszámíthatatlanul kapjuk a jutalmat, ezért folyamatosan próbálunk „jól”
viselkedni) is hozzájárul, hogy maradsz, mert azt hiszed, szeretve vagy. Sajnos
nem. Egy nárcisztikus mellett élni bizonyos értelemben fogság. Soha nem
tudhatjuk, mikor fordulnak rosszra a dolgok, ezért kialakul egy olyan önvédelmi
stratégia, amiben a bántalmazó szükségleteinek a kielégítése kerül a fókuszba,
mert ezen az áron lehet némi biztonságot elérni.
Mivel megszökni nem lehet, az áldozat disszociációba menekül
(azaz egyfajta zombi-állapotba). (Ismerek olyan fiatal nőt, aki kényszerűségből
él az anyjával, de állandóan alszik.) Ennek az is a haszna, hogy a
védekezésképtelen, dermedt állapot egy kicsit közömbössé teszi a bántalmazót
(az állatok is halottnak tettetik magukat, és sokszor ez segít nekik életben
maradni, mert a ragadozó otthagyja.) A folyamatos készenlét és szorongás
állapotában egy-egy kedves gesztus megváltásnak tűnik, és ennek az átmeneti
fellélegzésnek a „mégiscsak jó ember ő illúziója” köti az áldozatot a
bántalmazóhoz. Így lesz kicsavarva az eredeti érzés – a harag a bántalmazás
miatt – és szeretet lesz belőle. Tehát a személy saját érzékelése és érzelmi
szükségletei is pervertálódnak. Erre a beteg folyamatra megalkottam a saját
fogalmamat (még sehol nem láttam leírva): szeretetkurva lesz az áldozat. És nem
csak eufémizmus miatt nem szeretetkoldusság ez, mert nem egyszerűen kér… sajnos
eladja a lelkét, hogy életben maradhasson és úgy tesz, mintha élvezné.
A túlélésünk érdekében - észrevétlenül! - eladjuk a lelkünket az
ördögnek: meghamisítjuk a saját érzéseinket. A Stockholm-szindróma értelmezhető
úgy, mint adaptív válasz a nárcisztikus bántalmazásra, ahol a traumás kötődés
biztosítja az egyén túlélését fenyegető körülmények között, amiből nincs kiút.
Külvilág számára érthetetlen, miért kötődik az áldozat a
bántalmazójához, és ez a megnemértettség nem csak érvényteleníti a személy
megélését, de izolációhoz és a segítségnyújtás elmaradásához vezet. A traumás
kötődés megértése nagyon fontos: félelemkeltés által történik, ugyanis a
félelem lebénít és segítségkeresésre ösztönöz. Az azonosulás az agresszorral
Freud óta leírt jelenség, amely során a félelem és stressz csökkentése
érdekében érzelmi kötelék jön létre a bántalmazóval. Ez pszichológiailag egy
korábbi fejlődési fázisra való visszacsúszást jelent, a legelsőre, amikor a
kiszolgáltatott gyerek megtanul azonosulni az agresszorral (aki általában az
anya volt, minden emberi kapcsolatnak ez az alapmintája), így az áldozat újra
gyermekké válik pszichés értelemben. Ez a regresszió magyarázza a külvilág
számára érthetetlen viselkedését: a tehetetlenséget, kiszolgáltatottság
felvállalását, az öngondoskodás feladását. A bántalmazás „engedése” semmiképpen
nem felnőtt viselkedés, de ez egy automatikusan végbemenő folyamat és nem
érdemes ítélkezni felette. Hasonlóan automatikusan kapcsol be a kognitív
disszonancia jelensége is, amikor nem lehet összeegyeztetni két ellentmondásos
jelenséget, és az ezzel járó feszültség csökkentése érdekében meggyőzöm magam
az egyik verzióról. (Pl. együtt élni valakivel „szeretetkapcsolatban”, aki
bánt?!, egyszerre gyűlölni és szeretni?) (Zárójelben jegyzem meg, hogy dezorganikus
kötődésnek nevezik, amikor a gyerek annál keres menedéket a bántalmazástól, aki
bántja. A cikk nem utal erre, de lényegében ezt a jelenséget magyarázza végig.)
A nárcisztikus abúzus keltette félelem gyermeki regressziót
hoz létre, és ez a folyamat különösen akkor kapcsol be könnyen, ha nagy a
státuszkülönbség a két ember között. A kezdeti kicsi különbség a hatalomszerzésért
folytatott játszmában felerősödik: a nárcisztikus mindenhatóvá fújja magát,
ahogy begyűri maga alá áldozatát, akit megbénít a döntésképtelenség, elveszti
az önbizalmát és még inkább a nárcisztikusra utalttá válik. Azért is nehéz
kiszakadni egy ilyen kapcsolatból, mert attól, hogy kiszámíthatatlanul néha
mégis jutalmaz a nárcisztikus a büntetés mellett, nagyon erős kapcsolatot hoz
létre: a random megerősítés a lehető legerősebb kapcsolatot hozza létre, ez a
legjutalmazóbb formája a másik „trenírozásának.
A cikk alapjául szolgáló eredeti cikk (nem szós szerinti
fordítás):
http://narcissisticbehavior.net/the-place-of-stockholm-syndrome-in-narcissistic-victim-syndrome/
Csernus ir a szeretetkurva fogalmarol a No es a Ferfi cimu konyekben.
VálaszTörlésJajistenem....mennyire máshogy látom már!
VálaszTörlésIgazán csak azok értik meg ezt a cikket, akiknek sajnálatos módon volt részük egy ilyen bántalmazó kapcsolatban. Hányszor megkaptam én is a kérdést, hogy miért maradsz vele? Ti ezt sohasem fogjátok megérteni, válaszoltam mindig. És akkor még nem is tudtam semmit sem erről személyiségtorzulásról.
VálaszTörlésÖrülök hogy megismertem ezt a betegséget,eddig azt hittem szimplán csak bunkó.Sokat elolvastam azóta róla,de hogy tudnám magam rávenni hogy kerüljem el messzire?Ezt a lelkemmel még nem sikerült egyeztetni.Tény,hogy azóta másképp látom a dolgokat,mióta ismerem ezt a betegséget,de még mindig ott vagyok.Ha valaki tudna mondani fórumokat,bármit,ahol kaphatnék segítséget,tanácsot,megköszönöm
VálaszTörlésÖrülök hogy megismertem ezt a betegséget,eddig azt hittem szimplán csak bunkó.Sokat elolvastam azóta róla,de hogy tudnám magam rávenni hogy kerüljem el messzire?Ezt a lelkemmel még nem sikerült egyeztetni.Tény,hogy azóta másképp látom a dolgokat,mióta ismerem ezt a betegséget,de még mindig ott vagyok.Ha valaki tudna mondani fórumokat,bármit,ahol kaphatnék segítséget,tanácsot,megköszönöm
VálaszTörlés