Lebegtetés

Ígérget, hangzatosat és csábítót – csak nem tartja be.
Mert valami mindig közbejön. Persze valami olyan, ami rajta kívül áll, és te tök megértő vagy persze. Behívják műtőbe, hja, hát ilyen a munkája. Behívatta a főnök. Elhúzódott a tárgyalás. A gyerek meccse. A bírósági tárgyalás. Milyen ember lennél te, ha ezért haragudnál rá.

Hogy kínnal-keservvel passzoltad el a gyereket arra az egy órára? Hogy lett volna más dolgod is? Hogy rendet raktál? Hogy lemondtál egy másik találkozót ezért? Az nem érdekes. Vársz, tűrsz.

Lebegteted a libidódat is, mert – ne kerteljünk – erre van kihegyezve a kettőtök kapcsolata. Néha az a benyomásod, direkt csinálja: Felemel, virtuálisan felhergel – aztán leejt. Jó magasról jó mélyre. Játszik, mint cica az egérrel. Ő élvezi ezt, hogy zsinóron rángat, akkor vesz elő, amikor akar, és ehhez készenlétben, izzásban tart – de ő kényelmesen csinálja. Csak ha belefér egyéb, nálad sokkal fontosabb bokros teendői közzé. Ha kedve van. Nem tartozik elszámolnivalóval, ha nincs, és nem is ígér sose túl biztosra, nehogy számonkérhető legyen. Még maga előtt sem akar elköteleződést (egyetlen program iránt) felvállalni.
Mindeközben te toleranciára és rugalmasságra inted magad, a másik szempontjainak a figyelembevételére. Tudatosan. És tudattalanul? Egy nagy senkinek érzed magad. Akit semmibe lehet venni. Akinek a vágyait, reményeit bármikor, bármivel keresztül lehet húzni.

Ha valaki ezt teszi veled, nem szeret téged. És lehet, hogy még ennyit se várnál tőle, de abban sem partner, hogy minimális mértékben tekintettel legyen rád, tiszteletben tartsa az idődet, az életedet. Hogy ebből mi következik, vond le te magad. De túl sokáig ne pazarold az életed drága idejét. Ne feledd: véges. Amit neki adsz, azt mástól veszed el. Olyanoktól, akik sokkal jobban tudnának értékelni téged.