Fontosnak találom tovább magyarázni
a nárcisztikus abúzus eltűrése (sőt mi több, keresése) illetve a drogfüggőség
közötti párhuzamokat, ugyanis bármilyen hihetetlen, ugyanarról a jelenségről
van szó.
Ennek megértése nélkül nem lehet
szabadulni abból az ismétlődő helyzetből, hogy vagy meg sem próbálunk véget venni az
ilyen dinamikára épülő kapcsolatoknak, vagy ha mégis, próbálkozásaink gyöngék és
erőtlenek egy olyan ellenféllel szemben, akinek szintén mi vagyunk a drogja. (Csak
ő még kérlelhetetlenebbül akarja a „szert”, mert még annyira sincsenek
alternatívái.) És ha véletlenül ki is lépünk egy időre, az elvonási tünetek
kínja vissza-, és visszaküld minket egy pofonért.
No de miért? -szoktátok ezt oly
gyakran kérdezni a kanapén.
Több oka is van, de a drogfüggővé
válás egyik alaptényezője egy eredendő sérülékenység, amely elsősorban a korai elhanyagolás és/vagy
traumatizálódás talaján jön létre. Azért vagyunk kiszolgáltatva az addikciót
okozó szereknek, mert a függő agy gyerekkori sérülések hatására az örök
kibillentség állapotában van. Egy homeosztatikus egyensúlyra gondolok itt, ahol
a libikóka egyenesben tartásához valami külső ingerre vagy szerre van szükség.
A kisgyerek testi-lelki szabályozásának
stabilizációjához egy időben állandó jelleggel, érzelmileg megbízhatóan rendelkezésre
álló, a gyerek szükségleteit jól felmérni és kielégíteni képes gondozó kell. Ennek
hiánya idegrendszeri szinten tartja fent a tátongó űrként a felnőttkort is
meghatározó kínzó hiányállapotot.
Persze ez önmagában nem lenne elég,
kell egy akut stressz is, ami borítja a kényes, de kevésbé intenzív
módszerekkel is fenntartható egyensúlyt. Másodlagos tényező a drogfüggőség
kialakulásában egy nagyon megterhelő élethelyzet. A vietnámi katonák többsége a
háborús helyzet elmúltával letette a drogot, jobbára csak azok maradtak függők,
akinek az élettörténetében korábbi sérülések és addikciók is szerepeltek.
Ahhoz, hogy „tiszták” maradhassunk, stresszmentesség, békés , nyugodt környezet
kell. Ebbe nem fér bele a nárcik által termelt környezeti ártalom. Ha meg
akarsz gyógyulni a nárcisztikusok okozta C-PTSD-ből vagy annak öngyógyítására
szolgáló valamilyen függőségedből (legyen az alkohol, nikotin, szex-, vagy kapcsolatfüggőség),
azt csak a "no contact" szabály betartárával tudod megcsinálni. Én demilitarizált
övezetnek hívom azt a szigetet, ahol ki lehet kötni a háborgó tengerről és
lehet egy kicsit élni is, nem csak túlélni.
Máté Gábor felsorolásában
harmadik tényező a drogfüggőség kialakulásában, hogy álljon rendelkezésre valami
olyan anyag, ami függőséget okoz. Ez nárcisztikus abúzus esetén maga a
nárcisztikus dinamika, ami olyan frappáns „húzd meg-ereszd meg” játékot
játszik, hogy az egekbe csapó és mélységekbe aláhulló érzelmek hormon-, és
neurotranszmittervihara igazi habzsi-dőzsiben részesíti a drámaéhes agyat.
A drogfüggésnek van még néhány
jellemzője, amit érdemes felsorolni és a nárcisztikus áldozat élményeihez
hasonlítani:
„Az addikció olyan ismételt
viselkedési forma – akár vegyülettel összefüggő, akár nem -, amelyhez az adott személy
kényszeresen ragaszkodik, függetlenül annak negatív, az ő vagy a mások életét
veszélyeztető hatásaitól.” (Máté Gábor, 2012)
Szerintem ezt nem kell
magyarázni, jól ismert jelenség, hogy például a bántalmazott nőt minden
nyilvánvaló sérülés sem tudja kirobbantani a helyzetből, erről szól a NANE „Miértmarad?” kiadványa is.
Mindenki, akit ismerek, és feltisztult a nárcisztikus abúzus okozta módosult tudatállapotból, csak azért
menekült meg, mert valamilyen „külső” szempont – a gyereke érdeke, a karrierje,
stb. ráébresztette, hogy mit veszít. A Tankcsapdás Lukács Laci nagyon őszintén és lényegretörően úgy fogalmazta meg a lényeget a koncertek utáni lerészegedések kontrollálása vagy az ejtőernyőzés- indukálta eufóriáról való lemondás kapcsán,
hogy a fontos kérdés, amit fel kell tenni: ez előre visz, vagy hátráltat?
Mindez a 30 éve sikeres zenekar működőképességének a fényében ugyanazt jeleni,
mint a mi életünkben: a nárcisztikus partnerrel való kapcsolat hosszú távon
épít vagy rombol? Ha a pillanatnyi feldobottság-érzést aránytalanul sok
hátulütő kíséri, az élettartalékainkat számoljuk fel.
Tehát a definíció az, hogy az
addikció káros, és a függő tudja is ezt, mégsem hagyja abba. Sőt, egyre növeli
a dózist, ennek pedig a tolerancia nevű jelenség az oka: Az agy hozzászokik a
droghoz és egyre nagyobb mennyiség kell belőle. Nárcisztikus abúzusra vetítve
ezt talán a szexfüggésben érintettek értik legjobban: egyre durvább fantáziák, egyre
intenzívebb ingerek kellenek a kielégüléshez. De a nárcisztikusan sármos és
lehengerlő szőke hercegre vágyók is titkon elismerhetik, hogy egy átlagos,
szürke férfi nem éri el az ingerküszöbüket (és ez egyben magyarázat arra a
tényre, hogy miért gondolják, hogy csak nárcisztikus férfi létezik a világon).
A függőségnek még van egy nagyon
fontos – és talán a leszokáshoz motivációt jelentő - jellemzője: „a
kielégületlenség, az ingerlékenység vagy a gyötrelmes sóvárgás, amikor a tárgy –
legyen az drog, viselkedés, tevékenység vagy más cél – azonnal elérhetetlen
vagy kivitelezhetetlen” (Máté Gábor, 2012).
Függésben lenni szenvedést okoz.
Kiszolgáltatott vagy egy külső forrásnak, mely nélkül kínokat élsz át. Ha ezt
veszed észre magadon, függsz. Ha szenvedtél már eleget, és eljutottál addig a
pontig, hogy meglátod, hogy ha megkapod toxikus adagodat, azért szenvedsz, ha
nem kapod meg, akkor meg azért, akkor lehet, hogy képes leszel minden öngyőzködés
és tagadás ellenére egyszer csak elhatározni, hogy kiszállsz ebből az ördögi
körből.
Előző, hasonló témájú gondolataimat itt olvashatod.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Örömmel veszem a kommenteket, de trollszűrés van! :)