Evészavarok és nárcisztikus abúzus

A nárcisztikus abúzus egyik pszichés következménye lehet a bulímia (vagy az evészavarok egyéb formái).*

Az anorexia, a bulímia és az olyan evészavarok, ahol az étel nem élet, hanem méreg, mert az egyén drogként fogyasztja (pl. cukor), az érzelemszabályozás patológiás formáinak számítanak, ahol az érzések felett kontrollt (anorexia), vagy a rossz érzések magából való kivetését (bulímia), vagy az önmegnyugtatást (cukorfogyasztás) a test látja el a lelki önszabályozás helyett.

Hogy szoros lehet az összefüggés egy nárcisztikus család dinamikája és a kialakuló evészavar között, az Gabbard megfigyelései alapján nyilvánvaló:

„Az anorexiás páciensek anyjához hasonlóan a később bulímiássá váló gyermekek anyja is gyakran úgy viszonyul a gyermekéhez, mint önmaga kiterjesztéséhez. Ezeket a gyermekeket a szülő szelf-tárgyként használja, hogy saját szelfjét legitimálja. A családtagok a többi családtag segítségével tartják fent saját kohéziójuk érzését, függenek egymástól. (…) Van az elfogadhatatlan „rossz” tulajdonságok kezelésének egy sajátos módja, amely elsősorban a bulímiások családjában válik uralkodóvá. Úgy tűnik, hogy a bulímiás családrendszerében erős az igény arra, hogy mindenki egyöntetűen „jónak” lássa magát. A szülők elfogadhatatlan tulajdonságaikat gyakran bulímiás gyerekeikre vetítik, aki minden „rosszaság” letéteményesévé válik. A gyermek tudattalanul azonosul ezekkel a projekciókkal, és az egész család mohóságának és impulzivitásának hordozójává válik.” (Glen O. Gabbard: A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve, Lélekben Otthon Kiadó, 2008, 367.o.)

*Hangsúlyozni érdemes azonban, hogy természetesen, mint minden komplex mentális probléma esetében, az evészavarok hátterében több forrású, összetett okok szerepelhetnek. És mint minden súlyos pszichés rendellenesség esetében, érdemes szakemberhez fordulni a gyógyulás érdekében.