A nárcisztikusok tükre - az "ikeráttételről" a gyakorlatban

Miért baj az, hogy nem egyformán vélekedünk? Hétköznapi dilemmámra most is találtam némi választ a nárcizmusra vonatkozó pszichodinamikai magyarázatoknál.

Narcisszosz mítosza nem az önmagába szerelmes fiúról szól, hanem az önmagához tökéletesen hasonlító másik iránti szerelembe esésről. (Crisp - Gabbard: A nárcisztikusok sérelmei, Oriold Kiadó, Budapest, 2020)

Ha a nárcisztikus vegytisztán önmagába lenne szerelmes, nem használna másokat arra, hogy visszatükrözzék önmaga tökéletesnek, idealizálhatónak tűnő mását.

Amit a nárcisztikus akar, az az önmaga klónozott mása.

Ezért akarja a Másikat tökéletesnek látni. A hozzá közel álló Másik mindig az ő Énjének a kiterjesztése, nem egy tőle független, elkülönült személy. A nárcisztikus, ha tükörbe néz, a legszebbnek akarja látni magát. És mivel a Másikkal való kapcsolatát önmaga tükrözésének (nem egy másik ember szuverén és autonóm létezésének) tekinti, abban pontosan ugyanazt akarja látni, amit ő helyesnek, szépnek és jónak lát. Ha nem az néz rá vissza, amit ő elvárt, kíméletlen tükörösszetörés következik a másik minden rezdülésének kritizálásától kezdve a totális megsemmisítésig terjedő skálán mozogva. Amikor a nárcisztikus a Másikra néz, Magát látja, így válik tolerálhatatlanná a másság, a hiba, az ellentmondás.

Kognitív rugalmatlanságukat Sheldon Bach így fogalmazza meg:

"Problémát jelent az emberi kapcsolatokban jelenlévő bizonytalanságok és kétértelműségek szimbolikus kezelése. Különböző okoknál fogva fejlődésük során nem tudták létrehozni azt a pszichés teret, ami lehetővé tenné ezeknek a paradoxonoknak a megtartását, s ez lehetetlenné teszi számukra a különböző nézőpontok jelenlétének és legitimitásának felismerését. Hajlamosak vagy-vagy dichotómiákban gondolkodni, kapcsolataikat domináns és alárendelt szerepek szerint szervezni.” (Bach: A perverzió nyelve és a szeretet nyelve, Oriold Kiadó, Budapest, 2012, 15. o.)

Ezért nem tudják empatikusan elfogadni a gyarlóságot, gyengeséget, sebezhetőséget. Beleköp a levesükbe, hogy idealizálhassák a Másikat (amely törékeny dicsőség, hisz sohasem a sztárolt személy nagyszerűségének valódi elismerése). Azt a helyzetet leszámítva, amikor megmondó-emberként föléd nőhet azzal, hogy kioktathat és oszthatja neked az észt és te elfogadod az alárendelt „kis hülye” szerepét, nem tudják elfogadn, netalántán támogatni a nehézségeidet, hiszen fekete-fehérre hasított világukból száműzve van minden, ami rossz. Az csak kívül lehet, valahol távol (egy másik, tőle távolabbi személyben, társadalmi csoportban, akit és amit személyes veszteség nélkül lehet gyűlölni). Amíg az ő egójának falain, azaz birtokhatáron belül vagy, addig tilos emlékeztetned rá, hogy más is van.

Annyira törékeny az Énjük, olyannyira mesterségesen van fenntartva grandiózus énjük hiedelme, hogy jaj neked, ha valamit visszatükrözöl abból, hogy valami nem stimmel. Ehhez az is elég, hogy megkérdőjelezd egy olyan hiedelmét, amelyhez a saját stabilitása érdekében foggal-körömmel kell ragaszkodnia. Ehhez elég egy kis hétköznapi őszinteség, amiből kiderül, hogy te nem úgy gondolod. Vagy máshogy is lehet. Ők nem csak a személyükre, viselkedésükre vonatkozó direkt szembesítést tekintik létük elleni totális támadásnak, de a minden normális ember számára ártatlannak tűnő megnyilvánulásait is annak, hogy az élet sokszínű, komplex és számtalan gondolkodásmód, irányultság és alternatív útvonal fér meg egymás mellett.

A nárcisztikusok szlogenje: „Aki nincs velünk, az ellenünk van.” Egy egészséges ember ehhez képest azt mondja, „ő most nincs velünk, mert más érdekli, de nem baj”. Normális személyiségműködés mellett a másik máshogy gondolkodása nem ellenem szóló gesztus. Az egészséges hozzáállás a kíváncsiságé, az érdeklődésé a másik élete, döntései, választásai iránt. Egy olyan nyitott hozzáállásé, amely lehetővé tenné a megértést és elfogadást.

A nárcisztikusok a véleménykülönbségből is versenyt csinálnak, amelyben le kell nyomniuk a másikat. Csak bólogatni szabad ahhoz, amit ők gondolnak a világról. Bólogatni az ítélkezésükhöz, kritikájukhoz, megvetésükhöz. Mármint, ha a közelükben akarsz maradni. Vagy kíméletlenül kiírtanak az életükből. Öri hari alapon.

Mert aki nincs velük, az ellenük van. És az ő nagyon fekete-fehérre polarizált világukban, amelyben az emberi viszonyok csak alá-fölé rendeltségű ellenfelek hatalmi játszmáira alapulnak, nem létezik sokszínű békés egymás mellett élés. Csak versengés van és harc, irigységgel, nyílt gyűlölködéssel vagy rejtett passzív-agresszív manipulációval, néha sajnos fizikai, de minimum lélektani megsemmisítéssel , kirekesztéssel és egzisztenciális ellehetetlenítéssel, csendbüntetéssel, levegőnek nézéssel, virtuális letiltással.