Mi a patológiás nárcizmus?

Olyan önmagára fordított túlzott mértékű figyelem, amely másokra nézve káros, hátrányos következményekkel jár. Az nem baj, ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben. Amitől ez patológiásnak számít az az, hogy mindenáron, akár a másik kárára akarjuk jónak magunkat megélni. Semmi nem számít, csak hogy mi jöjjünk ki jól szituációkból és ennek során senkire és semmire nem vagyunk tekintettel.

A bejegyzés alapjául szolgáló cikk szerzője azért tartja világméretű járványnak a nárcizmust, mert olyan kultúrában élünk, ahol a személyes érzelmi hitelesség nem érték. Nem tanuljuk meg, hogy kell az érzelmeinkkel bánni.
Egy ilyen közegben nevelődve a nárcisztikus személy gyengeségnek tartja az érzelmek megélését és fél az érzelmei feletti kontroll elvesztésétől. A valódi énjét, az érzéseit megtagadja, és egy álszemélyiséget hoz létre, így minden cselekedete és megnyilvánulása is művi, azaz nem természetes, patológiás lesz. Mindenki nárcisztikussá válhat, ha elszakad saját belső békéjétől, valódi énjétől.

Nem külső körülmények – társadalmi hovatartozás, anyagi helyzet, kor, nem – teszi a nárcisztikust (bár férfiak körében gyakori), hanem az a pszichés mechanizmus, hogy hogyan küzd meg az érzelmi bizonytalansággal, fájdalommal, sebezhetőséggel, félelemmel. Az egészséges megoldás az az, ha felvállalom a problémáimat és megküzdök velük. A nárcisztikus módszer ezzel szemben egy álarc leple alá rejti őket és másoktól nyeri az energiát a működéshez. Ennek során követelőzésével, manipulálásával mások határait sérti, és nem érzékeli a saját szükségleteinek és felelősségének határait sem. Számára csak győztes és vesztes van, és a túlélésért folytatott küzdelemként megélt életben természetesen csak és kizárólag győztesként szeretné megélni magát. A környezetében élő emberekre nézve ez rendkívül súlyos következményekkel jár, érzelmileg, fizikailag, anyagilag, mentálisan, szellemileg tönkremennek benne. A nárcisztikus abúzus sokszor fokozatosan megy végbe, alattomosan megmérgezve az áldozatot.

A nárcisztikus személyiségzavar által okozott bántalmazás felismerése szükséges, de nem elégséges feltétele a teljes gyógyulásnak, mely nagyon komoly  - Melanie Tonie Evans szavaival élve - „virtuális ördögűzést” igényel.