Túlélési Tippek Nárcisztikusok Áldozatainak

Miért baj az, hogy nem egyformán vélekedünk? Hétköznapi dilemmámra most is találtam némi választ a nárcizmusra vonatkozó pszichodinamikai magyarázatoknál. Narcisszosz mítosza nem az önmagába szerelmes fiúról szól, hanem az önmagához tökéletesen hasonlító másik iránti szerelembe esésről. (Crisp - Gabbard: A nárcisztikusok sérelmei, Oriold Kiadó, Budapest, 2020) Ha a nárcisztikus vegytisztán önmagába lenne szerelmes, nem használna másokat arra, hogy visszatükrözzék önmaga tökéletesnek, idealizálhatónak tűnő mását. Amit a nárcisztikus akar, az az önmaga klónozott mása. Ezért akarja a Másikat tökéletesnek látni. A hozzá közel álló Másik mindig az ő Énjének a kiterjesztése, nem egy tőle független, elkülönült személy. A nárcisztikus, ha tükörbe néz, a legszebbnek akarja látni magát. És mivel a Másikkal való kapcsolatát önmaga tükrözésének (nem egy másik ember szuverén és autonóm létezésének) tekinti, abban pontosan ugyanazt akarja látni, amit ő helyesnek, szépnek és jónak lát. Ha nem a...

Kiborító, amikor igazságtalanul vádolnak bennünket vagy intrikálnak ellenünk. Ráadásul minél inkább magyarázkodsz, annál jobban vágod magad alatt a fát: feltárod a sebezhetőségedet  - amivel további támadási felületetet nyújtasz - és mindenki téged fog hülyének nézni. Az eszetlenül rohangálás ráadásul csak fokozza a tehetetlenségérzésedet. Mit tehetsz tehát? Melanie Tonia Evans , nárcisztikus abúzusra specializálódott gyógyító azt tanácsolja, hogy vidd az ügyet a nyilvánosság elé, kommunikálj nyíltan! (N e feledd: ha vámpírokkal harcolsz, ne maradj velük a sötétben!)  Ettől irtózni fognak. Nem kell támadni őket, elintézik ők magukat egyedül is. Abba kell hagyatni velük a játszmázást, azt pedig csak nyíltsággal lehet. A nárcisztikusnak az a trükkje, hogy egyesével manipulálja az embereket, ezt ne hagyd! Ragaszkodj a tényekhez. Légy nagyon józan, racionális, nyitottan állj a helyzet megoldásához, az esetleges hibák jóvátételéhez.  Ha látják, hogy vádjaikat alá kell tám...

Érzelmileg is: ne beszéld meg vele, hogy „ellenségnek” tekinted! Bármilyen szomorú, önvédelmed érdekében kénytelen vagy belátni, hogy akit családtagnak, rokonnak – ezáltal bizalmi, kötődési személynek – hittél, valójában ellenfél, akivel ellenérdekeltek vagytok. Navarro is megerősít ebben a meggyőződésemben: „Ha veszélyben vagyunk, cselekedjünk! Ha a testünkben, a zsigereinkben, az agyunkban érezzük, hogy menekülnünk kell, tegyük meg. Legyünk óvatosak, lehetőleg ne vonjuk magára a figyelmét, csak meneküljünk!” (Joe Navarro: Veszélyes személyiségek, Libri Kiadó, 2015, 278-279. o.) „Gondolkozzunk! Ha rendkívül veszélyes személyiséggel van dolgunk (én idesorolnám a nárcisztikusokat is, nem csak a pszichopatákat), biztonságosabb, ha nem beszéljük meg vele a történteket, hanem inkább arra koncentrálunk, hogy biztonságba helyezzük magunkat. Önmagunk ellen cselekszünk, ha felszólítjuk, hogy kérjen segítséget (magyarul visszajelezzük neki, hogy valami komoly baj van vele), vagy ha túlságosan...

"Nincs mindig szükség tervre. Néha elég lélegezni, bízni, elengedni, és megvárni, mi történik." A nárcisztikusok kaotikus és kiszámíthatatlan, zavaros és követhetetlen világában kétségbeesetten próbálunk tervekbe, listákba, naptárakba, „megállapodtunk”-okba kapaszkodni. Hogy aztán hiábavalóságukat tapasztalva még mélyebbre süllyedjünk a saját tehetetlenségünk mocsarába. Nekem megváltás volt egyszer csak elengedni a görcsös igyekezetet, hogy megoldjam a dolgokat. Feladtam. És ezzel oldottam meg a dolgokat. Mert az égieknek adtam fel. Rájuk bíztam. Elkezdtem csak várni és figyelni. Nem proaktívan elébe menni a dolgoknak és mindent előre elrendezni, hogy hátha egyszer nem következne be a katasztrófa. Mindig csak a legszükségesebb lépést tettem meg. Kiszámoltam, mikor van az utolsó pillanat, amikor nekem kell lépni és még akkor is biztonsággal kontrolláltam a dolgokat (tehát véletlenül sem sodródtam!), de addig is esélyt adtam a sorsnak, hogy helyettem intézkedjen és ne é...

Hiába jópofa, lehengerlő egy társ, ha igazából nem jóindulatú és nagylelkű. A „szeretetük” igazából nem más, mint birtoklási vágy, hogy hatalmuk lehessen fölöttünk. Ez magyarázza, hogy bizony nem örülnek annak, ha ki akarunk lépni a kapcsolatból. Alapvető kontrolligényüket fosztjuk meg a kielégüléstől, elvesszük tőlük kielégülésük forrását, hogy valaki rájuk figyel, velük foglalkozik, értük van és létezik. A nárcisztikus nem létezik, csak ha valaki tükrözi őt. Naná, hogy nem akar megsemmisülni. Ezért hát inkább él a megsemmisítő harag és bosszú, fenyegetés és halálos léprecsalás eszközeivel, csak hogy visszacsalogassa a legyet a hálóba. A nárcisztikus minden erőfeszítése arra irányul, hogy fenntarthassa saját idealizált énképét. A cél szentesíti az eszközt: semmi és senki nem érdekli, gátlástalanul arra használ másokat, hogy ezt a képet jelezzék neki vissza. Ha kell, kényszeríti őket erre, vagy zsarolással, büntetéssel, manipulációval éri el, hogy azt kapja, amit akar. Aki nem haj...

Alapszabályok, ha nárcisztikussal kell bánnod: 1. Ismerd meg a jelenséget, hogy kiszámíthasd a játékszabályokat. Ez egy másik társasjáték ugyanis, mint amit te a normális emberi íratlan törvények és normák betartásával játszanál. A játszma lényege, hogy mindig ő nyer és ebben nincs fair play. 2. Ne konfrontálj: ne szembesítsd a hibáival és hogy mit csinál rosszul. Nem kijavítani fogja a viselkedését, hanem magadra zúdítod a hírhedt nárcisztikus haragot, ami a düh legpusztítóbb formája. 3. Húzz határokat és próbáld betartatni a szabályokat. „Ha te így beszélsz velem, akkor…” Vigyázz rá, hogy ne fenyegető legyen a hangnem, hanem a viselkedése következményeiről szóljon, amit röviden, egyszerűen megfogalmazol. Próbáld mindig a gyakorlati megoldás felé terelni a kommunikációt, ami az érzelmi manpipuláció esetében jobb, ha írásban történik. 4. A nárcisztikusnak is vannak gyenge pontjai, ő legalább annyira a te függőd, mint te az ő foglya. Ha ezt tudod, nem félsz annyira az „...

"Nem maradok csendben csak azért, hogy neked ne kelljen kényelmetlenül érezned magad." A nárcisztikusoknak kétféle áldozata van: a passzív alárendelődő és a dühös lázadó. Bár gyakran tanácsolom, hogy maradj csendben és feltűnés nélkül oldalogj el, azért állok bele ebbe a véleményembe annyira, mert én az utóbbi csoportba tartoztam mindig is. Úgyhogy első kézből tudom, milyen nekirohanni a falnak és összetörve visszapattanni róla - értelmetlenül, eredménytelenül. Ugyanakkor van, amikor ki kell állnunk az igazunkért, mert ez másokat is véd. És amikor az áldozatok túlélőkké válnak, akik felismerik, miért hitték azt, hogy tehetetlenek és gyengék, már nem lesznek megfélemlíthetőek és tudják, mikor kell mégis konfrontálódni. Mert az a helyes, akkor is, ha az a másiknak nem tetszik. Az abúzus elhallgatása nem egyenlő a "nem öntök olajat a tűzre" visszabeszélés mellőzésével egy meddő vitában. Tudjuk, a hallgatás bűn, ha az elkövetőt védi. A hal...