Túlélési Tippek Nárcisztikusok Áldozatainak

Nárcisztikus abúzus áldozatává bárki válhat, bár bizonyos gyermekkori sérülések kiszolgáltatottabbá teszik az embert arra, hogy bántalmazó kapcsolatban találja magát. Az egyik ilyen jelenség az a fajta érzelmi elhanyagolás, amikor a gyerek azt érzi, hogy környezete nem veszi észre őt és a szükségleteit, ő nem fontos, azaz gyakorlatilag láthatatlan, nem létezik szülei számára. Ez komoly pszichés következményekkel jár, ugyanis az egészséges testi-lelki fejlődéshez alapszükséglet lenne, hogy lássanak, érzékeljenek bennünket, elismerjék a létünket, tükrözzék a lényegünket. Így az állatvilágban tapasztalható egyik alapvető túlélési stratégiával szemben, ahol az egyed beleolvad környezetébe és észrevehetetlenségével védi magát a támadástól, az emberi fajnál ez a túlélőstratégia visszafelé is elsülhet. Alapvető érzelmi igényünknek a kielégületlensége ugyanis hajlamossá tesz minket arra, hogy bármit megtegyünk vagy eltűrjünk azért, hogy valaki észrevegyen minket. Az elhanyagolt személy...

A családállítás zseniális módszer arra, hogy meglássuk AZT, AMI VAN. A valósággal való szembenézés hasznos, akkor is, ha az igazság fáj. Ebbe néha beletartozik, hogy meglátjuk, hogy a szüleink nem olyanok, mint amilyennek szeretnénk őket látni. Lehet, hogy bántalmazóak. Lehet, hogy rejtett módon azok. Mondjuk úgy, hogy a mártíromságuk bújtatott önzés. Vagy bűntudatkeltésük manipuláció. Vagy szégyenkeltésük projekció. A családállítás abban segít, hogy ezt meglásd és elfogadd. De a bántalmazás tényének elfogadása nem jelenti annak jóváhagyását. Azért írok erről, mert a családállításos „alaptörvények” egyik - súlyos félreértésekre alapot adó - tézise, hogy a szülők elutasítása súlyos következményekkel jár. Hogy a szülőt el kell fogadni olyannak, amilyen. Ez így van. De az elfogadás nem egyetértést jelent. Nincs olyan szabály, hogy csak azért, mert a szülőd az, aki bánt, azt életed végéig el kell tűrnöd holmi szülők iránti félreértelmezett tiszteletből. A „tiszteld apád...

Ezt és az ehhez hasonló oldalakat felnőttek olvassák, közülük sokan bántalmazó kapcsolatok túlélői. De mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem kereshetik poszttraumás tüneteikre, panaszaikra a gyógyírt és a magyarázatot az interneten? Az ő sérüléseikre közvetett módon tüneteik vagy viselkedésük hívja fel a figyelmet, és a körülöttük élő felnőttek felelőssége, hogy választ és segítséget kapjanak problémáikra. Dr. Renéé P. Marks, a serdülőkori disszociációról szóló debreceni előadásán (2018) az alábbi viselkedésbeli problémákat sorolta fel traumatizáltság esetén: 1. A szabályoknak való gyakori ellenszegülés 2. Másokkal szembeni agresszió 3. Intenzív dühkitörések 4. Extrém hangulatingadozások 5. Mások megtévesztése, hazudozás 6. Irányító, utasítgató viselkedés 7. Korlátokkal és külső kontrollal szembeni alacsony tűrőképesség 8. Mások hibáztatássa saját hibákért, problémákért 9. Újdonságok és változások nehéz kezelése 10. Kapcsolatokon belül a társat kihasználó és manipulatí...

Mert elhitet velünk valamit, ami nincs, de jó lenne, ha lenne: mint jó horgász a megfelelő csali felhelyezésével, letapogatja legfőbb reményeinket, vágyainkat és azok teljesítésére mind ígéretet is tesz. Mire feltűnik, hogy mindebből semmi nem teljesül, már rég kattant a zár. És akkor azt tesz velünk, amit akar. Legfőképpen hatalmat gyakorol, mert ez a céljuk egy kapcsolatban. Nem a szeretet. Mert elhisszük, hogy nincs jobb. Pedig a semminél ez nem jobb, hanem rosszabb. Mégis, kevesen kockáztatják meg a „halálugrást” a semmibe, így benneragadnak egy halálos ölelésben. Mit tehetünk? Tudatosítsuk valós igényeinket és szükségleteinket és ütköztessük a valósággal. „Valóban erre vágyom?” Mondani bármit lehet, de a tettek beszélnek. Ne azt figyeljük, amit mond, hanem hogy mit tesz. Ha arra a következtetésre jutunk, hogy lehet, hogy mástól sem, de tőle BIZTOS, HOGY NEM kapjuk meg azt, amit szeretnénk, érdemes megvizsgálni, mire várunk. A reménynek tűnő önámítás gyakran a szeretet ...