Don’t try this at home/Ne próbáld ki otthon (?) - Kata vendégposztja

Évek óta tartó utazásom befelé számos hegyen és völgyön vitt keresztül. Az emberi szenvedés bugyrait önként járni, sokan hülyeségnek tartják. Jó sokáig én is így voltam, mígnem már annyira rosszul voltam attól, hogy rosszul vagyok, hogy nem mehetett úgy tovább, ahogy addig. És akkor minden krízis kicsit feljebb emelt, kicsit megébredtem és kicsit jobb lett. Ideig óráig. De aztán az újra érkező krízisek egyre súlyosabbá váltak, bár igaz, hogy rövidebb ideig tartottak. Azonban epicentrumukban igazi intenzív agónia tartott fogva. Mondhatjuk, hogy a hagymahéjak hámozódnak le és megyünk befelé a hagyma közepe felé.

Nem tudom, lehet, hogy így van, vagy így is lehet mondani, de én azt gondolom, hogy a feldolgozatlan traumák dolgoznak a mélyben és egyre élesebben kiáltanak azért, hogy kiengedjük őket a palackból és az idő múltával nem enyhülnek, sőt. Mert igenis van, amit az idő nem gyógyít. A traumák ilyenek. Örökké dolgozó energia buborékok, amik a fénytől és a levegőtől elzárva, leszorítva úgy dolgoznak, mint a kuktában a gőz, a kapott energia (a kukta esetében a hő) hatására egyre nőnek és kitörni akarnak. Minden újabb trauma és mikrotrauma energiával táplálja őket. A testünkbe zárva hordozzuk őket.

Nem volt hiába a sokéves, sokféle út, mert mind közelebb vitt a tudatossághoz, a felismerésekhez, hogy mi mozog vagy mozoghat a mélyben. Egy idő után azonban azt éreztem, a szavak nem segítenek. Ha beszélünk erről tovább, már nem segít. Ha oldom a feszültséget bármilyen relaxációval, meditációval, az csak tüneti kezelés. És akkor ellepett egy újabb krízis, mindennél mélyebb, nagyobb kínokkal teli: az életem több oldaláról ékezett a - látszólagosan - külső támadás. Összeomlottam.

Egy narcopata volt férjjel tapasztalt pokol vitt arra az útra, hogy rájöjjek: nárcisztikus anya nevelt fel és hogy a narcopata által feltépett sebek már rég ott voltak bennem.

Másfél évig olvastam írásait és néztem videóit az ausztrál MelanieTonia Evansnak a nárcisztikus abúzus témájában, mikor végre belevágtam, hogy megvásároljam és lelkiismeretesen végigcsináljam a moduljait. Nem egészséges gyanakvásom lehetőséget adott, hogy tényleg alaposan tanulmányozzam, érdemesnek tartom-e őt és módszerét arra, hogy magamat alávessem. Nem az ára tartott vissza, hisz ennek sokszorosát költöttem már pszichoterápiára, pszichodrámára, regressziós hipnózisra, rebirthingre, reikire, családállításra… Egyszerűen csak úgy éreztem, fogy az időm. Túl sokat töltök belőle boldogtalanul és istentelenül szorongva, ezért egy melléfogásra, egy nem célra vezető módszerre nem akarok pazarolni ebből a drága időből.

A módszer maga traumafeldolgozás. NARP-nak nevezi Melanie. Narcisistic Abuse Recovery Program. Nárcisztikus abúzusból felépülő program. Eddigre már, amit lehetett, összeolvastam a nárcisztikus személyiségzavarról, a pszichopátiáról. Tudtam már működésmódját, már elég volt ebből a tudásból. A tudás egy pont után csak hátráltat, fogva tart, körbe keringtet ugyanazon dolog körül.

A NARP úgy dolgozik, ahogy szerintem célravezető, mert addigra már én is rájöttem, hogy a testünk megőrzi a traumákat. Ésszel, rációval, logikával nem tudunk a tudattalanunkhoz hozzáférni, ahol a traumáink laknak. Nem tudjuk őket kibeszélni. Beszélni róluk annyi, mint újra átélni őket, újra traumatizálódni.

Érezni viszont tudjuk őket, a testünkben. Fájdalom, szorítás, feszülés, zsiborgás, nyomás: bármilyen módon jelezhetnek. A NARP három, már meglévő, ismert módszert ötvöz, nekünk, akik rég úton vagyunk, nem lesznek ezek újak. Így együtt azonban elég hatásosak.

Az nagyon fontos, hogy ez önmunka, nem lesz ott a terapeuta, a segítő, a kísérő, a pap, senki aki kihúz a balhéből. El kell hogy érjük a lelki erő, elszántság, odafordulás és az önmagunk és a gyógyulásunk iránti elkötelezettség elég komoly szintjét, hogy ezt a programot csináljuk. A fájdalom, amit elhatározunk, hogy végre merjük majd érezni, nem kicsi. Az első pár nap, hét nem rózsaszaglászás. A magam részéről elég intenzív lelki és fizikai fájdalmakat éltem át. Nagyon mélyről jövő, erős zokogás, fojtogató fájdalom, émelygés, hányingerig, öklendezésig fokozódó kín. De ez csak pár percig tart. Végig biztonságban éreztem magam és a programban az elengedés és a feloldás mindig extrém megkönnyebbülést hozott. Sosem maradtam a fájdalomban, sosem éreztem, hogy felhoztam valamit, aztán magamra maradtam vele. Modulról modulra oldódott ki belőlem a sár.

A programnak egy nagy hátránya van: angol nyelven van. Még nekem is, akinek semmi gondom ennek a nyelvnek a megértésével, hatékonyabb lett volna, ha az anyanyelvemen hallgatom a modulokat. Vagy gyorsabb a hatás. De így is elég hatékony és gyors volt, ezért ha nem riaszt és érted a nyelvet, mindeképp érdemes belevágni.

Melanie nagyon nagy mennyiségű, nagyon hiteles információt nyújt a nárcisztikus abúzusról. Videók, e-könyvek, blogbejegyzések, ingyenes 16 lépéses program, NARP modulok videón igazi áldozatokkal, saját történetének megosztása. Rengeteget tanultam tőle, olyan meglátások hangzanak el általa, amikről érzed, hogy úgy vannak és sok vakfoltodra segít rálátni. Mindeképp nagyon hasznos őt követni, megadni magadnak az időt, hogy hitelességét magad lásd meg.

Kétségtelen, hogy kell egy nyitottság a módszeréhez. Nem lehetsz földhözragadt, csak egy valamiben hívő. De amikor a pokol tornácán agonizálsz a lelki fájdalmaddal, már nem fog segíteni az aszpirin. Tudni fogod, hogy ide már több kell.

És igen, van élet a nárcisztikus abúzus után.