A valóságvizsgálat szükségessége traumatizáció esetén

Az agy ingerfeldolgozó kapacitását és megküzdési képességeit túlterhelő veszély esetén a normális megküzdéstől eltérő, traumatikus stresszválasz alakul ki. Ez a tanulságok szempontjából az alábbiakat jelenti:

A traumatikus emlék eltárolása eltér a normális emlékezeti folyamatoktól: az egyénre jellemzőnél intenzívebb érzelmek kapcsolódnak az emléknyomokhoz, amik ráadásul beazonosíthatatlan módon kapcsolódnak a traumatikus élményhez, ugyanis az érzékszervi modalitásokra szétesve, azaz külön-külön vizuális, hallás, szaglási, tapintási élményekre bontva tárolódnak el. Én azt szoktam tanácsolni a klienseimnek, hogy legyen gyanús, ha nagyon intenzív érzéseket él át, még ha nem is tudja, hogy miért. A traumatikus emlék konkrét beazonosítása a fent vázolt egységes narratíva és koherens emléknyom hiányában nagyon sokszor nehezített, de ennek ellenére - megfelelő önismeret birtokában - sejthető, hogy az adott felháborodást, lefagyást, dühöt, rettegést valami múltbéli esemény indokolja, és nem feltétlenül a jelen helyzet.

Ami nehezíti ezt a feladatot az az, hogy a helyzetértékelést végző prefrontális kortex működése is zavart szenved traumatizáció esetén. Magyarul traumára emlékeztető – bár nem feltétlenül olyan veszélyes - ingerek esetén tévesen értékeli ki a helyzetet, így nem megfelelő „parancsot” ad ki a hypothalamus-hypofízis tengelynek a stresszhormonok kiválasztásához. Úgyhogy a személy néha valóban túlreagálja a dolgokat, bármennyire is érvénytelenítőnek hangzik ez most.

Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy legyen körülöttünk olyan személy, aki a traumás élményeink szempontjából objektív. Ez lehet egy barát(nő) is, a lényeg az, hogy a téma szempontjából ne legyen személyesen érintett, ugyanakkor tudjon rólunk eleget ahhoz, hogy megértően viszonyuljon a kiborulásainkhoz. Az egyik legfájóbb mondat, amit az ember kaphat, ugye a „túlérzékeny vagy” és ezek variációi. Úgyhogy a „jól segítő” feladata nem kicsi: egyszerre elismerni az események fájdalmasságát, az érzések jogosságát, ugyanakkor a jelen valóságát képviselve finoman visszajelezni, hogy „most nem ez van”.

Ezért hangsúlyozom mindig, hogy emberi kapcsolat nélkül nem lehet gyógyulni. A traumatizálódás során sérült agyban sérül a neurofeedback képessége. A traumatizálódás kulcsjelensége a dezintegrálódás: szét van esve az agy, a különböző rendszerek nem tudják megfelelően közvetíteni a releváns információt. Újra kell tanítani az idegrendszert, ami egy nagyon hosszú folyamat, minden egyes felkavaró szituációt egyesével kell kitenni a valóságvizsgálat próbájának. Én ezért hiszek a hosszú terápiás folyamatokban, ahol egy pszichotraumában és érzelemszabályozási készségfejlesztésben jártas pszichológus sokat segíthet.

Szándékosan nem írtam pszichoterápiát, ugyanis erre 2020 februárjától csak nagyon keveseknek lesz hivatalosan lehetősége annál a szűk réteg pszichoterapeutánál, aki rendelkezik a 2019. decemberében elfogadott egészségügyi törvényben meghatározott klinikusi/pszichiáteri végzettségre épített pszichoterapeuta szakvizsgával. Egészségügyi problémakörbe tartozó mentális zavarokat csak egészségügyön belül kezelhetnek. Hétköznapi helyzetek, konfliktusok megoldásához azonban bárkinek joga van segítséget kérni, és még a krízisállapot sem számít pszichopatológiának (Mogyorósy-Révész, 2019), így életvezetési tanácsadás keretein belül is sokra lehet jutni. Igaz, ez nem jogi állásfoglalás, hiszen nem jogász, hanem pszichológus vagyok.

Pszichológusként viszont azt vallom, hogy gyógyulni csak emberi kapcsolatban lehet, és az emberi tényezőt sosem fogják tudni rendeletekkel szabályozni. Ahogy azt sem lehet felülről kontrollálni, hogy mindenki saját magának választja ki azt, akiben bízik és akinek a segítségét hasznosnak érzi.

Olyan szakembert keress, aki ért ahhoz, ami veled van. Ha ezen a blogon jársz, akkor elég valószínű, hogy érzelmi, fizikai bántalmazáshoz, elhanyagoláshoz és azok pszichés következményeihez értő szakemberre van szükséged, aki empatikusan képviseli számodra a valóságot, és aki lehet, hogy életed egyetlen igaz, torzításmentes tükre tud lenni. Nemes feladat és nagy tétje van. Amint a fenti gondolatmenetből is láthattátok, a tarumatizáció összetett jelenség, és érteni hozzá az egy szakma. De nem csak végzettség kérdése, hogy akinek a kezébe teszed az életed történetét, megérti-e és elbírja-e.

Irodalom:
Dr. Andrejkovics Mónika (2015): A gyermekkori bántalmazás neurobiológiai vonatkozásai, (In, Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna, eds.: Kuritárné, Tisljár-Szabó, Oriold Kiadó, Budapest)
Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsa (2019): Szelfregulációs workshop, Debrecen, 2019. április 28.
Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna (201): Érzelmi regulációs változások krízisben és traumában, Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 2019. szeptember, 20. szám, 
Dr. Tarsoly Emil (2003): Funkcionális anatómia pszichológushallgatók számára, Edge Kft., Debrecen