Az érzelmek kirekesztése a tudatból: a disszociáció

Ha eleged van abból, hogy eleged van, akkor állj meg, és ne menekülj tovább a rossz érzéseid elől. Ugyanis nem múlnak el tőle, sőt. Az érzelmek üzenetközvetítő szerepe közted és a valóság között evolúciós jelentőségű, és mint minden ősi, természetes és túlélést biztosító jelenség, kívül áll a személyes akarati kontrollon.

Ha valami rossz dolog történik velünk, rossz érzéseket élünk át. Logikus? Igen. Innen tudjuk, hogy ez nekünk fáj, ez ránk nézve káros, és ez az érzelem motivál minket az önvédelemre, az ártalomcsökkentő cselekedetekre. Ha valaki azonban egy olyan krónikusan bántalmazott helyzetben találja magát, ahol nincs lehetősége a számára szenvedést okozó helyzet megváltoztatására, a helyzetértékelést elvégző érzelem megváltoztatása (azaz figyelmen kívül hagyása) marad számára az egyetlen lehetőség.

Marsha Linehan, aki egy nagyon fájdalmas érzelmi állapotokat átélő betegcsoport, a borderline személyiségzavarral élők számára dolgozott ki érzelemszabályozási készségfejlesztő tréninget, így fogalmaz:

„Tapasztalataim szerint az legtöbb borderline páciens egyszerűen azzal próbálja szabályozni saját érzelmi állapotát, hogy utasítja önmagát, ne érezze, amit éppen érez. Ez a tendencia a romboló környezet eredménye, amely megköveteli az emberektől, hogy mosolyogjanak akkor is, ha boldogtalanok; legyenek kedvesek és ne csapjanak balhét akkor sem, ha dühösek, gyónjanak és érezzék, hogy megbocsátást nyernek, ha bűntudatuk van. (Linehan, 2010, 163. o.)

Az érvénytelenítő környezet elfogadása érdekében és kirekesztettség elkerülésére a személy a saját érzelmeit rekeszti ki azok elfogadása helyett. Ráadásul, ha érzelmileg nem támogató környezetben nő fel valaki, ahol nem segítenek neki megnyugodni, elfogadni, ezáltal elviselni a fájdalmat, mint az élet természetes velejáróját, akkor nincs eszköze az érzelmei lecsendesítésére, amelyek intenzív formájukban önmagukban is ijesztőek lennének, de hogy ezért még büntetés is jár, különösen. Így egy idő múlva nem csak érvénytelenítő környezetük várja el tőlük, hogy tagadják meg az érzéseiket, de ők is maguktól. Egyetlen megküzdés marad a nehéz érzések kezelésére: a tűzzel-vassal való irtás és üldözés, mely értékítéletté is válik: ’ha nem sikerül a szőnyeg alá söpörni a haragot, félelmet, fájdalmat, szomorúságot, akkor nem követed a társas környezeted nyújtotta modellt, azaz nem vagy elég jó tagja a családodnak, a társadalmadnak’, így még a kirekesztettséggel járó bűntudattal és szégyennel is meg kell birkózni. Ismerős? Bántanak és sírsz. Ami újabb alkalmat ad a szidalmazásra és leértékelésre: hisztis vagy, rossz vagy. Beléd ég annak a szégyene, hogy gyenge vagy, amiért kimutatod a fájdalmadat, beléd ég annak a bélyege, hogy te vagy a rossz, ha nem tűröd a bántást. (Többek között így ágyaz meg egy érzéketlen és érvénytelenítő környezet egy későbbi bántalmazó kapcsolatnak.)

Ha a fenti gondolatmenet alapján elhiszed nekem, hogy nem te vagy rossz, ha rossz érzéseid vannak egy rossz helyzetben, akkor talán elhiszed nekem, amit a szakirodalom egységesen és következetesen állít, bármilyen terápiás módszert vagy irányzatot nézzük is: a hosszan tartó krónikus traumatizáció egyetlen valós gyógyulást hozó módszere az érzések elfogadása. Akár jók, akár rosszak.

Ha elfogadod az érzéseidet, elfogadod magad. Ez egy szövetség önmagaddal, egy olyan lojalitás kifejezése, ahol végre magad mellett foglalsz állást és nem a megfelelési kényszer miatt hamisítod meg a valóságodat, csak hogy más komfortosan bántalmazhasson tovább.

Az érzéseink mindig jelen idejűek. Ha rászoksz arra, hogy megfigyeld őket, máris a jelenben vagy. És ha a jelenben vagy, akkor nem a múltban. Nagyszerű hír, ha a múltad nem volt túl jó.

Ráadásul nincs is más választásod, ha teljes és hatékony életet akarsz élni. Az érzéseid nem elfogadása elveszi az erőforrásaidat a problémáiddal való megküzdéstől. Ha állandóan azzal vagy elfoglalva, hogy ne gondolj a haragodra, a félelmedre, akkor semmi mást nem csinálsz, mint egyfolytában a haragoddal és a félelmeddel vagy elfoglalva. Ha nem győztelek meg, akkor végezd el ezt a gondolatkísérletet:

„Arra kérem, hogy a következő fél percben semmiképp se gondoljon egy fehér medvére! Fontos, hogy egyetlen másodpercre se jusson eszébe a medve bundájának fehérsége! Ha nem tudja kizárni a tudatából, annak nagyon komoly negatív következményei lesznek! Óra indul… Sikerült? Ha Ön úgy működik, ahogy a legtöbb ember, akkor több, mint valószínű, hogy a fehér medve képe újra és újra betolakodott a tudatába. Ez persze nem meglepő: ha arra koncentrálok, hogy nem szabad valamire gondolnom, azzal máris éppen arra gondolok.” ((Wegner és Erber, 1992, idézi: Szondy, 2012, 13.o.)

Úgyhogy marad a kutyaharapást szőrével, azaz vedd fontolóra azt a paradoxonnak tűnő, de a pszichológia tudománya szerint igenis működő módszert, hogy úgy szabadulj meg az érzéseidtől, hogy ne akarj tőlük megszabadulni.

Ennek demonstrálásához íme egy könnyen vizualizálható és kivitelezhető gyakorlat:

„Vizualizáld érzelmeidet úgy, mint egy kutyát, egy kóbor kutyát, egy rühes vakarcsot, akit eszed ágába sincs örökbe fogadni, de valahogy mégis sikerül beköltöznie az életedbe. Már mindent megpróbáltál, hogy megszabadulj ettől az irritáló kis szörnyetegtől (…) Próbálkozol kizárni a házból vagy a garázsba bezárni.  Még azt is megkísérled, hogy a parkban hagyd (…), ám minden hiába, ott vár a küszöbödön, amikor hazaérsz. Üldögél, és rád vár.
Akadnak olyan reggelek, amikor felébredsz azzal a biztos tudattal, hogy ez az átkozott kutya nem zaklat többet, ám néhány óra elteltével ismét felbukkan a zuhanykabin előtt vakkantva vagy éppen az ebédszünetben tappancsával rád akaszkodva. Minden nappal növekvő frusztráltsággal, egyre inkább az válik meggyőződéseddé, hogy amíg meg nem szabadulsz ettől a kutyától, pokollá válik az életed. Azt gondolod, képtelen leszel egy napot kibírni. Úgy véled, ha ez a kutya nem hagy békén, megbolondulsz (…)
Soha nem merül fel benned az a lehetőség, hogy öledbe vedd a kutyát. Végeredményben azért van itt, hogy itt is maradjon. Részévé vált az életednek, akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy nem hívtad meg az életedbe, de biztosra veheted, hogy nem tágít. El tudod fogadni? Be tudod fogadni a kutyát?
Most képzeld el, hogy veszel egy mély levegőt és lassan kifújod, és hosszan, alaposan szemügyre veszed ezt a kutyát. Nem mondhatni, hogy ijesztő lenne – viszont annál irritálóbb. Annyira követelődzőnek tűnik állandó figyelmedet várva. Valami azonban megváltozik benned. Feladod. Megrántod a vállad, lehajolsz, és a kutyust ölbe veszed.
A lehető legfurcsább dolog történik. Megnyugszik. Abbahagyja a bokád csócsálását, abbahagyja a nadrágszárad rángatását és a hátára veti magát. Lenyűgözve megsimogatod a hasát egy rövid percre, és készítesz neki egy tál ételt. Megeszi, keres magának egy hozzád közel eső helyet és álomba szenderül.
És ez így megy hónapokon át. A kutya mindig látótávolságban marad: soha nem hagy magadra. Naponta néhányszor meg kell etetned, és foglalkoznod vele. Ha nem teszed, visszatér minden a régi kerékvágásba. Újrakezdi a harapdálást és rángatást, és az őrületbe kerget. De amíg figyelemben részesíted, amikor a figyelmedre van szüksége, akkor nem terhes a jelenléte. Mindig ott van, de nem őrjít meg – egyszerűen csak életed része.
Gondolj bele azokba a haszontalan küzdelmekbe, amiket napokon, heteken vagy hónapokon keresztül folytattál! Hasonlóképpen vesztegeted az idődet és energiádat arra, hogy megszabadulj az érzelmeidtől. Akárcsak a kutya, itt maradnak. Életed részei.”
(Williams - Kraft, 2012, 8-10. o.)

Szóval amikor eleged van abból, hogy eleged van, akkor felezd meg a problémát: fogadd el, hogy eleged van. Feleakkora terhet cipelni feleolyan könnyű. Egy próbát megér! 😉

Irodalom:

Marsha Linehan (2010): A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterápiája, Medicina, Budapest

Szondy Máté (2013): Megélni a pillanatot, Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája, Budapest, 2013:

Williams, Rebbeca – Kraft, Julie (2012): A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton, Útmutató a függőségi viselkedésformákat előhívó bánat, stressz és harag kezeléséhez (Egy interaktív megközelítési mód ACT, CBT és DBT elemek felhasználásával), New Harbringer Önsegítő Könyv, Oriold és Társai Kiadó, Budapest