Túlélési Tippek Nárcisztikusok Áldozatainak

"A vitatkozás célja nem a győzelem, hanem az előrelépés kell, hogy legyen." Az élet általános nagy igazságai ritkán szoktak egy az egyben működni a nárcisztikusoknál, de ha a lényegre koncentrálunk, mégis alkalmazhatóak a közhelyekbe ágyazott bölcsességek. A lenti idézetet úgy fordítanám le nárcisztikusok esetén alkalmazható tanácsra, hogy: Ne meggyőzni akard nárcisztikus partneredet, hanem gyakorlati megoldást keress egy vitás helyzetben. Nem az érveket-ellenérveket kell ütköztetni, hiszen esélyed sincs, nem motivált arra, hogy megértse az álláspontodat, hiszen az az ő veszteségét jelentené a játszmában - amit neki egy ilyen helyzet jelent. Megoldást keress. Pont. Valami elfogadható gyakorlati kompromisszumot. Ennek során egyszerű, tiszta tőmondatokban fogalmazz - az indulatos vitát ez is csillapítja, úgy mint: Mi a megoldás? Mit szeretnél? Akkor hogy legyen? Jól látható, hogy az egódat bizony lehet, hogy be kell áldozni. No de hát van neki kettőtök h...

Nárcisztikus abúzus áldozatává bárki válhat, bár bizonyos gyermekkori sérülések kiszolgáltatottabbá teszik az embert arra, hogy bántalmazó kapcsolatban találja magát. Az egyik ilyen jelenség az a fajta érzelmi elhanyagolás, amikor a gyerek azt érzi, hogy környezete nem veszi észre őt és a szükségleteit, ő nem fontos, azaz gyakorlatilag láthatatlan, nem létezik szülei számára. Ez komoly pszichés következményekkel jár, ugyanis az egészséges testi-lelki fejlődéshez alapszükséglet lenne, hogy lássanak, érzékeljenek bennünket, elismerjék a létünket, tükrözzék a lényegünket. Így az állatvilágban tapasztalható egyik alapvető túlélési stratégiával szemben, ahol az egyed beleolvad környezetébe és észrevehetetlenségével védi magát a támadástól, az emberi fajnál ez a túlélőstratégia visszafelé is elsülhet. Alapvető érzelmi igényünknek a kielégületlensége ugyanis hajlamossá tesz minket arra, hogy bármit megtegyünk vagy eltűrjünk azért, hogy valaki észrevegyen minket. Az elhanyagolt személy...

A gyermekkori traumatizáció áldozatainak élete nem csak a korai években nehéz: emberi kapcsolataik, érzelemszabályozásuk, életvitelük olyan zavarokat szenved, mely megnehezíti a normális élet kialakítását bántalmazó körülményekből kiszabadulva is. Az áldozatok különösen nagy nehézséggel néznek szembe a szülővé válás során: gyermekük triggerré válik. A gyerekkel való érzelmi kapcsolatban, a gondozási események során olyan ingerek érik a személyt, amelyek – sokszor észrevehetetlen módon – az eredeti traumára emlékeztetik. Ennek az az egyik nagyon gyakori következménye, hogy a szülő - minden előzetes szándéka ellenére, hogy jobban csinálja, mint saját szülei -, automatikusan megismétli a tanult mintákat a következő generáció felé. Az ezzel járó bűntudat és szégyen a szülői kompetenciaérzést rombolja, amely tovább mérgezi azt a szülő-gyermek kapcsolatot, amely egyébként is meg van terhelve a traumatikus élmények keltette rossz érzések újraélésével. A most szülőszerepet megélő szemé...

Először is elnézést kérek, hogy egy egész évet kellett várni a cikk második részére. Stílusosan szólva, az eltelt idő nagy részében az emlékbetörésekkel küzdöttem, hehe. Szóval, összefoglaltuk, hogy az emlékbetörések a gyermekkor félelmetes, fájdalmas élményei felé tett regresszív utazások és egyáltalán nem könnyen ismerhető fel a C-PTSD-re jellemző emlékbetörés. Ugyanis lehet, hogy épp dührohamot kapunk a gyerekünk egy olyan tettétől, aminek súlya egyáltalán nincs összhangban a dühünk mértékével. Vagy épp pánikrohamot egy rosszul leolvasott villanyóraállás hirtelen fejben kiszámolt számlaértékétől. Vagy épp egy negatív életeseményből rövidláncú katasztrofizálási folyamattal eljutunk oda, hogy hajléktalanként látjuk magunkat magunk előtt. Nevezhetjük pánikrohamnak, meg impulzuskontroll problémának, de ha fennáll a C-PTSD diagnózisa esetünkben, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy ezekben az helyzetekben épp egy emlékbetörés rohant meg minket, ami tarthat néhány perctől kezdve akár...

A nárcizmust dimenzionális tulajdonságnak tartják, azaz fokozatokat feltételezünk abban, hogy ki mennyire nárcisztikus, ahol a skála az egészséges önszeretettől a patológiás, mérgező nárcisztikus személyiségzavaron keresztül a pszichopátiáig terjed. Ez hasznos megközelítés, hogy ne kelljen paranoid módon gonosznak tartanunk mindent és mindenkit egy kis narcisztikus sallang miatt, illetve hogy ne legyen akkora mumus a nárcizmus, hogy elmulasszuk meglátni azt, amikor tükörbe nézünk. Ugyanakkor a nárcisztikus abúzussal való megküzdésben vannak egyszerűsítő algoritmusok, amelyek közzé tartozik, hogy „ha felismered, hogy valaki vérnárci, akkor ne elemezd tovább mélységében, hogy vajon ezt most miért csinálta, és teveled meg mi a baj, hanem zárd rövidre a kérdést, hogy ja, ő ilyen és menekülj”. És hogy még egyszerűbben fogalmazzak, értelmezési keretet nyújtva: a patológiás nárcisztikusok annyira máshogy vannak bekötve és összerakva gyarló, érzékeny, empatikus embertársaikhoz képest, ho...

Az megvan, hogy hosszú ideig formálódik benned egy felismerés, néha fel-, fel is üti a fejét a gondolatmeneteidben, de csak mellékszálként, és nem tudod fülön csípni, sem megfogalmazásilag, sem jelentőségében… és aztán jön a villámcsapás-szerű aha-élmény? Franklin Veaux egy mondattal összerakta. “Azok az alapvetések, amelyekkel rendelkezned kell, ha egészséges kapcsolatot szeretnél, lényegükből fakadóan nehezítik meg, hogy felismerd, ha a kapcsolat patológiás.” Azaz. (És innen a cikk fordítása következik.) Egy egészséges kapcsolatban azt feltételezed, hogy •              a partnered őszintén törődik a szükségleteiddel és boldogságoddal •              a partnered tisztel, mint embert •              a partnered a kapcsolatba őszintén és tiszta szándékokkal lép be •    ...

Egy elköteleződés-mentes szexuális kaland megfűszerezheti az életet stabil lelkiállapotú és önértékelésű emberek számára. De nagyon könnyű benne sérülni, ha az erőviszonyok nem kieegyenlítettek. Mikor számít szexuális visszaélésnek egy egyéjszakás kaland? Akkor, ha a felek elvárása nem ugyanaz, azaz a kihasználó fél előzetes célkitűzése az esemény egyszerisége, miközben ezzel ellentétes szándékot kommunikál. Akkor, ha a megtévesztő kommunikáció kihasználja a másik fél sérülékenységét, sebezhetőségét, kielégítetlen érzelmi szükségleteit és azt a látszatot kelti, mintha ezekre a – kimondott vagy kimondatlan - igényekre kielégítően reagálni tudna. Visszaél a másik bizalmával, amely őszinteséget feltételez a kinyilvánított gesztusokban, jóhiszeműen és nyitottan áll a másikkal való kapcsolathoz. Hogy aztán mindezért a naivitásért az áldozat önmagát hibáztathassa „hogy lehettem ilyen buta liba!” felkiáltással. Pedig nagyon könnyű becumizni a szexuális ragadozók áldozatra irán...

A nárcisztikus abúzus egyik pszichés következménye lehet a bulímia (vagy az evészavarok egyéb formái).* Az anorexia, a bulímia és az olyan evészavarok, ahol az étel nem élet, hanem méreg, mert az egyén drogként fogyasztja (pl. cukor), az érzelemszabályozás patológiás formáinak számítanak, ahol az érzések felett kontrollt (anorexia), vagy a rossz érzések magából való kivetését (bulímia), vagy az önmegnyugtatást (cukorfogyasztás) a test látja el a lelki önszabályozás helyett. Hogy szoros lehet az összefüggés egy nárcisztikus család dinamikája és a kialakuló evészavar között, az Gabbard megfigyelései alapján nyilvánvaló: „Az anorexiás páciensek anyjához hasonlóan a később bulímiássá váló gyermekek anyja is gyakran úgy viszonyul a gyermekéhez, mint önmaga kiterjesztéséhez. Ezeket a gyermekeket a szülő szelf-tárgyként használja, hogy saját szelfjét legitimálja. A családtagok a többi családtag segítségével tartják fent saját kohéziójuk érzését, függenek egymástól. (…) Van az elfoga...

A családállítás zseniális módszer arra, hogy meglássuk AZT, AMI VAN. A valósággal való szembenézés hasznos, akkor is, ha az igazság fáj. Ebbe néha beletartozik, hogy meglátjuk, hogy a szüleink nem olyanok, mint amilyennek szeretnénk őket látni. Lehet, hogy bántalmazóak. Lehet, hogy rejtett módon azok. Mondjuk úgy, hogy a mártíromságuk bújtatott önzés. Vagy bűntudatkeltésük manipuláció. Vagy szégyenkeltésük projekció. A családállítás abban segít, hogy ezt meglásd és elfogadd. De a bántalmazás tényének elfogadása nem jelenti annak jóváhagyását. Azért írok erről, mert a családállításos „alaptörvények” egyik - súlyos félreértésekre alapot adó - tézise, hogy a szülők elutasítása súlyos következményekkel jár. Hogy a szülőt el kell fogadni olyannak, amilyen. Ez így van. De az elfogadás nem egyetértést jelent. Nincs olyan szabály, hogy csak azért, mert a szülőd az, aki bánt, azt életed végéig el kell tűrnöd holmi szülők iránti félreértelmezett tiszteletből. A „tiszteld apád...

Kevesen gondolnak bele, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élni pokol, kiszabadulni belőle olyan, mint megszökni egy börtönből, utóhatásai pedig élefogytiglani büntetésnek érződnek a posztraumatikus tünetek miatt, melyek nem csak a házasságból megszabaduló szülőt, de a hosszú krízisnek kitett gyerekeket is érinti, ahogy arról korábban írtam. A gyerek viselkedésének kiszámíthatatlan ingadozása* nagyon megnehezítheti a saját történetében is sérült szülő helyzetét. Gyógyulnia kellene, az életét újraépítenie, miközben lesz egy problémás gyereke, aki nem csak aktuálisan nehezíti meg az életvitelt instabil érzelmi világával, de tüneteivel triggerként, azaz az eredeti traumára emlékeztető ingerként hat rá is és újraéleti vele a poklot. Ez az ördögi kör semmi mással nem törhető meg, mint annak a tudatosításával, hogy a gyerek viselkedése nem eredendő rosszaságából - uram bocsá, a másik, bántalmazó szülőtől örökölt "rossz" génjeiből -  fakad, hanem az átéltekre adott reakció. És a gy...